2013. január 11., péntek

Fehér kenyér, fonott kalács és egyéb husiságok

A héten betegbe voltam itthon. Sokat feküdni nem tudtam, mert fájt a hátam. Valamint sokszor már a fekvős-semmittevős napoktól érzi a legbetegebbnek magát az ember. Szerintem ilyenkor a legjobb, ha talál magának az ember egy kevésbé megerőltető elfoglaltságot, Ami mellett mondjuk még pihenni is lehet. Úgyhogy a 3. már-már az unalomtól halott napomon neki is álltam konyhatündérkedni. Sütöttem is gyorsan egy szép burgonyás kenyeret. Amióta meg van az új sütő, eléggé szokásommá vált a kenyérsütés. Szerintem azóta egyszer vettünk kenyeret csak. Szóval nem volt kenyér itthon, valamint az öregtésztám is a végét járta már. Túl nagy erőfeszítésbe amúgy sem kerül a kenyérsütés. A idő legnagyobb részében a tészta pihen és szépen keleget. Addig én is pihenek.


Hozzávalók:

20  dkg öregtészta
60  dkg BL80 kenyérliszt
3    ek burgonyapehely
4    dl kéz meleg víz
1     kk cukor
0.5 dl olaj
1    ek só

Összetevőket összekeverem és robotgéppel 10-15 perc alatt alaposan kidagasztom, majd kb 1 óra alatt meleg helyen a duplájára kelesztem. Ez után kb egy 20 dkg-os darabot leveszek belőle, ebből lesz az öregtészta a következő kenyérhez, a többit szépen megformázom, éles késsel vagy pengével a tetejét bevágom, sütőpapírral bélelt jénaiba teszem, lefedem és ismét hagyom a duplájára kelni. Ez után 220 fokra előmelegített sütőben kb 50 perc alatt szép pirosra sütöm. (A szép piros mondjuk a fenti képen épp nem látható :)  Van hogy a tetejét leveszem a tálnak és még 5-10 percig hagyom a sütőben tovább sülni. Talán kicsit vastagabb lesz a héja, valamint még szebben meg tud pirulni. Sütőből kiveszem, a kenyeret a jénaiból azonnal rácsra teszem (különben bepállik az alja) és vízzel körbe spiccelem. Ekkor kezd el cserepesedni.

Mivel az öregtészta nem csak kenyérhez volt elég, így bepróbálkoztam az öregtésztás kaláccsal is. Édeset még sosem sütöttem ezzel a megoldással. De azt kell mondja, isteni lett, úgyhogy nem hátrálok meg a továbbiakban sem a kísérletezgetésektől.


Hozzávalók:

20 dkg öregtészta
50 liszt
3   dl meleg tej
4   ek cukor
1   tasak vaníliás cukor
50 g tea vaj
1   tojás
csipet só
1   tojás a kenéshez

Hozzávalókat összegyúrom, kidagasztom, melegen tartva duplájára kelesztem. 3 egyenlő részre osztom, hurkákat formálok, megfonom, sütőpapírral bélelt tepsibe teszem és ismét hagyom a duplájára kelni. a megkelt kalácsot tojással megkenem majd 200 fokra előmelegített sütőben kb 40-45 perc alatt szép pirosra sütöm. Ez esetben sikerült :) Ezt is rácson hagyom hűlni. Vajjal és szamóca lekvárral valami mennyei ....leöblítve egy jó bögre tejjel :)

Volt a frigóban némi karaj, úgyhogy tegnap sajtos hústekercset sütöttem vajas krumplipürével. A husit felszeleteltem, jó vékonyra kiklopfoltam, egymás mellé tettem a hússzeleteket úgy, hogy kb 2-3 cm-en fedjék egymást. Ezt megkentem a töltelékkel (reszelt sajt, tejföl, hagyma, Kistesóm féle házi készítésű csípős paprika krém, fokhagyma, só, bors), amennyire engedte, jó szorosan feltekertem, sütőzacskóba tettem és megsütöttem. egyszerű, viszonylag gyors, mégis meg van az elismerés érte :)


Ma meg a maradék püréhez termetes bécsi szeleteket sütöttem. Azt kell mondja, nem kerül be kedvenc tevékenységeim közé a hatalmasra klopfolt husi szeletek panírozása. Nincs akkora tányérom a panírozáshoz, amekkorák ezek voltak. Sütni is csak egyenként lehetett őket. Szóval egyszerű és nagyszerű, de nagy fős vendéglátásokra nem ez lesz a menü :)


Amit kicsit sajnálok, hogy sütés közben valamennyire csak össze mennek ezek a szeletek. Szép lett, nagy lett, de azért nem az az egész tányért kitöltő bécsi szelet. Ez most nem fogyott el, de azt hiszem, holnapra készítek hozzá egy kis tartáros, sajtos kukorica salátát. Ez hál istennek az a kaja, amit szinte bármilyen körettek el lehet fogyasztani. Jó, nokedlivel mondjuk nem az igazi :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése